Beszámolók / Jégmadár hadművelet Vonyarc

2018. Január 6, szombat. Hihetetlenül enyhe tél. Egyik pillanatról a másikra, egyszer csak egy őrült gondolat ütött szöget a fejembe. Meg kellene nézni, hogy mit csinálnak ilyenkor a balatoni pontyok. Korábban soha nem horgásztam békés halra a Balatonon az évnek ebben a szakában, leginkább azért, mert nem vagyok a lékhorgászat híve. :) Szóval a hirtelen ötlettől vezérelve telefont ragadtam, és hívtam is Zsigu cimborámat(valójában Laci, de nekem édesapja után már csak Zsigu marad), hogy azonnal pakoljunk és menjük le a Balcsira horgászni. Mire ő: minek, süllőzni? Nem. Pontyozni. Azt mondja, hát te hülye vagy Józsikám. Aztán (gondolom) érezte, hogy nem viccnek szántam a dolgot, így rövid gondolkodás után, azt mondta, hogy megnézi a beosztását, hogy el tud-e szabadulni, és visszahív.

Közben érdeklődtem itt-ott, hogy vallatja-e még/már ilyenkor a Balaton pontyait valaki, illetve ha igen, milyen eredményekkel, de ekkor még senki nem jelezte, hogy vízen lenne. Kivéve egy harcost :) , mert Pipsi kolléga jelezte, hogy hétfőtől lent lesznek Fonyódon. Közben Zsigu is visszahívott, hogy sajnos nem jó, mert nem tud elszabadulni, majd csak péntek délután. Nagy kár, gondoltam, mert így ha le is megyünk, mindössze a hétvége marad horgászni, így talonba raktuk a dolgot. Egészen csütörtök délutánig, amikor is Zsigu hív, hogy pénteken már nem kell dolgoznia, így akár indulhatunk is. Na én azzal a lendülettel elkezdtem beszórni a kocsiba a felszerelést, persze már masszív sötét lett mire mindennel végeztem, mert már az egész hadtechnika téliesítve várta a tavaszt, senki nem gondolta, hogy márciusnál korábban elő kell vennem a csónakot, melles csizmát, botokat…stb. De elővettem. És elindultam Zsiguért, közben telefonon dugtuk össze a fejünket, hogy vajon melyik részen is kellene szerencsét próbálnunk. És akkor eszembe jutott az a hely, ahol kölyök koromban az öregemmel az év utolsó pecáit szoktuk megejteni a Tihanyi-félsziget lábánál, mert itt még akkor is lehetett halat fogni partról, amikor már a szokott helyeken, a jelentősen leesett vízhőfok miatt nem igazán. Közben odaértem Zsiguhoz, aki már a kapuban toporogva várt. Gyorsan bepakoltuk az ő cuccát is, és induláááás Tihanyba.

Nemsokára oda is értünk, azonban a 71-es főútról letérve sajnálattal tapasztaltam, hogy már a bekötő út legelején egy behajtani tilos tábla állt. Ez korábban sem volt másként, viszont a kb. 3km-el beljebb eső strand bejáratánál volt elhelyezve a tábla, így gond nélkül le lehetett menni a vízhez. Most nem így volt, így sajnálattal nyugtáztuk, hogy nem itt fogunk horgászni. Nos akkor nincs más hátra, mint előre. Irány tovább az északi parton a nyugati medence irányába. Következő állomás szintén egy régi időkben gyakran látogatott helyszín volt, az örvényesi csónak kikötő melletti egy állásos kis nádnyiladék. Sajnos itt sem volt szívderítő a látvány, mivel ez pedig azóta már magánkézbe került, és sorompó állta az utunkat. Irány tovább. Persze mérgelődve, a már szállóigévé vált „minek váltsak területi jegyet, ha nincs hova leülni” tartalmú szösszenetek közepette tovább indultunk.

Következő állomásra, Révfülöpre érve realizáltuk, hogy kb reggelre lesznek bent a botok, ha így haladunk, ugyanis itt már este 9 óra körül mutatott az óra. A vitorlás kikötő melletti, autóval is megközelíthető részre érkezve azonnal kipattantunk az autóból, és elkezdtük a vizet kémlelni. Sajnos olyan tiszta és nyugodt volt, hogy a lámpával megvilágítva a 15 méterre levő köveket is láttam a fenéken 1-1,5 méteres mélységben. Oké, kényelmes, itt vagyunk autóval közvetlenül a parton - amit tegyünk hozzá, balatoni horgászattal kapcsolatban nem sok esetben könyvelhetünk - de valahogy mégsem éreztem semmi értelmét ott maradni, így azt javasoltam, hogy inkább legyenek bent később a botok, minthogy teljesen feleslegesen legyenek bent, úgyhogy menjünk inkább még tovább Keszthely irányába. Így is tettünk. Gurultunk egészen Vonyarcvashegyig, ahol nulla helyismerettel álltunk neki a környék és a vízparti utak felderítésének. A 71-es útról balra a víz irányába találomra letérve, elsőként valamelyik strandhoz érkeztünk. A kerítés mentén aztán elértünk egy murvás parkolóhoz, ami egy csónakkikötő és a strand bejárata között helyezkedett el, és történetesen a szemközti végétől egy lépésre volt a Balaton. Kipattantunk a kocsiból, szemügyre vettük a vizet, és ámulva tapasztaltuk, hogy már a kövezés előtt közvetlenül is kb. 10cm a víz átlátszósága. Hoppá. Helyben vagyunk? A víz ígéretes, na de legjobb esetben is a parkoló közepére tudjuk felverni a sátrakat. Nem jó. Nézzük meg a csónak kikötő túloldalát. És voilá, füves, fás partszakasz, ígéretes víz, megérkeztünk. Már csak reménykedni mertünk, hogy az éjszakai bepakolást követően, reggeli helyett nem közli mondjuk a polgármester úr, hogy nem lehet a területen sátrazni, vagy valami hasonló finomság, mivel sajnos a késői érkezés miatt nem volt lehetőségünk ez ügyben tájékozódni az illetékesektől. Na szóval, akkor pakolás. Regisztrálás a behúzós horgászathoz, csónak vízre, bóják össze, kötelező felszerelés a csónakba, és irány a víz, idén először, kicsit korábban az előző években megszokottaktól. Ekkor már éppen holnap volt, pontban éjfélkor sikerült vízre szállnom, de ekkor még csak helykeresés céljából. Új helyen történő horgászat esetén mindig megvizsgálom a teljes távot a botok helyétől a maximum húzható, ezesetben a 350 méteres távolságig. Most is így tettem, tehát már a kövezés előtti részt is csekkoltam, és meglepődve tapasztaltam, hogy a parttól mindössze 20 méterre már 170-180cm mély víz található, kemény aljzattal. Ezt követően jött egy laza, de nem mély iszap sáv, amely egészen a parttól számított 80-90 méterig kitartott. Itt kezdődött egy kicsit keményebb, kagylósabb terület. Ezen befelé haladva maradt a többnyire kemény-félkemény aljzat, kisebb kagylófoltokkal tarkítva, egészen 270 méterig, ahol a 2,4-2,5m mély víz körülbelül 20cm-t mélyült mindössze 4-5 méter hosszan, és ennek a kis törésnek az aljától befelé már végig egybefüggő laza iszap volt jellemző. Nos ez eddig a legígéretesebb hely, így az egyik bójámat le is raktam, majd ahogy azt minden esetben teszem, a telefonomon levő alkalmazásban el is mentettem ennek a pozícióját, majd ezt követően a csónakba szállás előtt, már a parton elmentett GPS ponttal összevetve ellenőriztem a pontos távot. 272 métert mutatott. Ezután elindultam befelé, hogy elhelyezzem a másik bóját, melyet minden esetben a maximálisan húzható távolságra szoktam helyezni, így ez 350 méterre került, ami igazából csak a másik bójához viszonyított szemmértékkel tudtam lemérni, mert közben a nagy hidegben a telefonom akkumulátora felmondta a szolgálatot. Bóják a helyükön, indulás kifelé.

Zsigu addigra már összeszerelte a botjait, és a sátra is állt. Mivel neki nincs éves behúzós jegye, úgy döntött, hogy erre a rövid időre nem is vált, inkább dobálni fog. A partközelben is rendkívül zavaros víz csak megerősítette abban a hitében, hogy ez is eredményes lehet. Összeszereltem a botokat, és jött a matek. Hiába horgászom már idestova több mint 30 éve a Balatonon, ami alatt rengeteg tapasztalatra tettem szert, most egy olyan szituációval néztem szembe, ami egy teljesen új, ismeretlen vidékre kalauzolt. És jött a kérdés. Mi a jó francot adjak nekik a 4-5 fokos vízben? Na meg mennyit? És hogyan? Milyen formában? Milyen kiegészítőkkel? Persze volt egy alap elméletem, hogy kb mit is kellene csinálni, viszont ez mindössze elmélet volt, semmiféle tapasztalati alapja nem volt, mivel ilyen körülmények között eddig még nem vallattam a mi szeretett tengerünket.

Szóval a közelebbi bójára egy aroma nélküli krill-es 15mm-es főtt golyókból álló etetés került, ami körülbelül 20-25 bojli volt mindössze, ennek is a fele félbevágva. Ezt pedig jól meglocsoltam krill kivonattal, majd májporba hempergettem. A távolabbi bójára pedig egy gyümölcsös-édes oldódó bojlit találtam ki. Ezt azért, mert úgy gondoltam, hogy első körben valahogy meg kell tudnom, hogy egyáltalán megeszik-e a bojlit ilyenkor, és úgy gondoltam ez a csali lesz az, amit ebben a hideg vízben legelőször felvesznek…ha felvesznek. Közben a hajszálra is felkerültek a csalik. A krill-es bójához tartozó előkére ugyanaz a 15mm-es csali került mint az etetésre előkészített, viszont ezt kiegészítettem egy fél, hasonló méretű, szintén rákos, sötét színű lebegő bojlival. Jöhet a másik bot. Nos itt sem bonyolítottam túl. Egy db 24mm-es oldódó golyó, szintén az etetéssel megegyező, ezt pedig egy fél 16mm-es gyümölcsös pop up-al koronáztam. Kész vagyok, irány a víz. Hajnal 3:05 volt amikor az első bottal elindultam befelé. Aztán jött a második bot. Visszaértem a partra, jöhet a pakolás, sátorállítás. Már majdnem reggel öt óra volt amire ágyba kerültem. Elfeküdve elmélkedtem, hogy vajon tényleg van-e esélyünk ilyenkor halat fogni, de mivel közben már értesültem Pipsiék hihetetlen eredményeiről, így igazán bizakodtam.(Ezúton is gratula a csapatnak!) Ha ott eszik még, akkor itt is ennie kell, gondoltam. Aztán az egész éjszakán át tartó meneteléstől elfáradva álomba szenderültem.

Már világos volt amikor egy csippanás törte meg az álmom. Hoppá, mi történt itt. Kinézek a sátorból, de nem húzza, nem ejti. Ami mint tudjuk nem ritka jelenség, ha monofillal 300-400 méterre húzunk. Kimásztam a sátorból, és látom, hogy kicsit visszább áll a spiccem mint ahogy én azt beállítottam, és lazább a damil. Na itt valóban valami esemény van, gondoltam, és gyorsan ráemeltem. Ekkor látom, hogy bizony a másik botom is be van lazulva egy kicsit. Na mindegy, most már húzom a jobbost, mert az volt a kezemben. Viszont ahogy megfeszítettem a damilt, éreztem, hogy el van akadva. Jó akkor nézzük a másik botot. Ráemeltem, betekertem vagy 20-30 méter damilt amire utolértem, és itt viszont éreztem a halat. Ugrás a csónakba, irány a hal után. Ahogy közeledtem a bójámhoz, azon gondolkodtam, hogy valóban egy hal van-e a horgomon, vagy csak valami délibáb. Ekkor utolértem a halat, lassan már az 50-es előtét damilom is a gyűrűk között csúszott. És láss csodát. Valami rugdalózik a másik végén. Húú mondom, ez tényleg egy hal. Még mindig nem akartam elhinni, azon gondolkodtam, hogy biztosan csak a hátába akadt valaminek. Aztán néhány perces küzdelem után egyszer csak megjelent egy csodálatos pontyszáj, benne a horgommal. Ugráltam a csónakban örömömben, és közben Zsigunak próbáltam kézmozdulatokkal jelezni, hogy bizony egy igazi januári pontyot sikerült szákolnom. Hihetetlen. Tél közepén, pár fokos vízben, alig 2 óra alatt megvolt az első hal. Gyorsan kimentem a partra, kigyönyörködtem magam, nyomtunk pár fotót, és mivel valószínűleg a másik boton is van egy jelentkező, mérlegelés nélkül ment is vissza a 7kg körüli töves.

Gyorsan indultam be a másik bottal. Beérve azonban már csak az üres horgot tudtam kiemelni valami kis akadóból. Sajnos ő meglépett. De ez egy cseppet sem bántott, mert már fogtam egy csodálatos pontyot. Örömöm így is határtalan volt. Gyorsan visszahúztam mindkét botot ugyanazzal a csalival ami eddig is rajtuk volt, és sikeresen 1-1 kapást hozott is. Nem telt el talán fél óra, és újabb ejtős kapás a balos, 350 méterre levő botra. Ráemelés, megvan. Ő volt a túra legkisebb hala, egy kb 4 kilós töves. Teljesen összezavarodtam. 3 kapás ilyen hamar? Most akkor mi is történik itt valójában? Rendesen eszik a ponty, vagy mi a helyzet? Ilyen és hasonló kérdésekkel bombáztam magam, és arra jutottam, hogy akkor bekeményítünk. Elhagytam az oldódó bojlit a benti bójáról is. Illetve a kicsi 15mm golyót egy hasonló ízvilágú, rákos-halas csalira cseréltem, ami 24 és 30mm méretben volt nálam. Ez került a közeli bójára. A távolabbira pedig egy tavaly ősszel már tesztelt, teljesen natúr golyó került, szintén 24 és 30mm méretben. Közben Zsigunak is raktunk egy bóját kb 80-90 méterre a parttól, ahol a kemény-kagylós és a puha iszap összeért, és minimális mennyiségű bojlit és gyors oldódású pelletet raktunk rá. Éppen elindultam befelé a botokkal, alig 20 méterre járhattam, amikor kapás a jobbos botján, melyen 1 szem 16mm-es gyümölcsös pop up volt, 2cm-re felengedve a talajtól. Durr egy 12-es tükrös. Hát ez hihetetlen. Ilyen aztán tényleg nincs. És mégis van. Gyors fotózás, pacsi és örömködés után újra nekiindultam a távnak. Ezúttal már a komolyabb fegyverzettel csalizva, ami az etetéseknek megfelelő 30mm átmérőjű oldódó golyó volt. Ezekre sötétedésig nem volt kapás. Már volt vagy este 8-9 óra amikor kezdtem kétségbe esni, hogy elrontottam a pályát, és mégsem kellett volna bevetni a nehéztüzérséget, és megint taktikaváltáson gondolkodtam. Egy órát biztosan toporogtam a mozdulatlan botok mellett, hátha kapok valami ihletet, hogy mit és hogyan tovább. Aztán jött is az ihlet. Az egyik etetést megint átvariálom. Pedig igazából soha nem szoktam ennyit változtatni, de most szükségesnek éreztem. Éppen nekiálltam előkészíteni, amikor durván 5 mp eltéréssel eldurrant mindkét botom. Ilyen nincs, ezt nem hiszem el. Két külön távolság, két különböző golyó, és egyszerre húzza el. Mindkét hal meglett. Egy 7,40kg-os tükrőst és egy 9,60kg súlyú tőpontyot mérlegelhettünk.

Ezt követően nem volt megállás. Kisebb nagyobb megszakításokkal, de mindig volt kapásunk. Mivel sok hal jött, de nem tudtam 10 kiló fölé menni, elhatároztam, hogy tovább durvítom a csali méreteket. Ekkor került elő a kb. 50mm átmérőjű teniszlabda. Fel is húztam…na arra nem volt egy csippanás sem kb 10 órán keresztül. Viszont ugyanekkor kezdtem el csalizni tripla 30mm natúr golyóval. És megőrültek. Elsőnek elhúzta a túra legnagyobb hala, egy iszonyatosan dagi 13,60kg-os töves. Ez a hal annyira gömbölyű volt, hogy a súlya ellenére, mindössze 64cm hosszú volt. Aztán jött a következő és a következő. Néhány kapás sajnos halvesztéssel végződött. Egy talán éppen 10+ pontyika merítés előtt fordult le a horogról, de egy cseppet sem bántuk. Úgy beszéltük meg az elején, ha eszik a hal maradunk vasárnapig. És evett. Azonban Zsigu kollegának halaszthatatlan dolga akadt vasárnap kora hajnalban, így ezúton is üzenem neki, hogy …meg, a dolgát, hogy nem tudtunk még egy éjszakát maradni. :) Így végül szombaton délután nekiálltunk pakolni.

A botok mindösszesen 38 órát voltak vízben, ez alatt sikerült 15db kapást elérnünk úgy, hogy csak kettő bottal húztunk, kettővel pedig 80 méterre dobáltunk, valamint a túra felén a már említett brutális méretű csalikat alkalmaztuk, ezzel megpróbálva szelektálni a halak méretét, ami egyébként hellyel-közzel sikerült is, mert a váltás után 9 kiló alatti halat nem fogtunk már. A közeli pályán sajnos csak 2 kapás volt, viszont tekintettel arra a tényre, hogy úgy indultunk el, hogy ha egy halat is fogunk az már maga lesz a csoda, ez kiváló eredmény a Balatontól, hiszen ezt a célt bőven túlszárnyaltuk. Főleg, hogy az egyik 10+ halunk erről a közeli pályáról érkezett.

Nos nekünk így indult a 2018-as horgász év, ilyen hihetetlen élményekkel ajándékozott meg bennünket Pelso anya, amit ezúton is köszönök Neki!

Nyári József, Mórocza László
Ne Hal Ne Team

Ave Pelso!